Visegrádi kirándulás…

Kirándulás képei

• a képre kattintva, a képeket nagyobb méretben is meg lehet nézni,
• a kiválasztott kép mentés := jobb egérgomb -> Kép mentése

FEKVÉSE
A Dunakanyarban, a Duna jobb partján, Budapesttől északra, légvonalban körülbelül 30 kilométerre található, a Visegrádi-hegységhez tartozó hegyek koszorújában, Nagymarossal átellenben.
Határában, a kisváros központjától keletre ágazik ki a folyó főágából a Szentendrei-Duna.

A település fölött emelkedő Várhegy 328 méter magas.
A Budapest-Visegrád távolság közúton (a 11-es főúton) 42 kilométer. A 11-esen kívül megközelíthető a település a Szentendre északi részén kiinduló és a Visegrádi-hegység magaslatai között végigkanyargó 1116-os úton is.
A területén három útszakasz számozódik még országos közútként: a Fellegvárba vezető 11 116-os, a nagymarosi kompátkelőt kiszolgáló 11 321-es és a kisoroszi révhez vezető 11 318-as út.

Magyarország egyik legkisebb városa, népszerű kirándulóhely, kikötőváros.
Vára, mely egy alsó várból és egy citadellából áll, kiemelkedő jelentőségű: a középkorban a magyar királyok egyik legfontosabb rezidenciája állt itt, később pedig a Visegrádi Csoport (V4) 1991-es találkozó helyeként ismert.
A Visegrádi Együttműködés (más néven visegrádi országok, visegrádi négyek vagy V4-ek) együttműködés az Európai Unión belül, négy közép-európai tagállam, Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia regionális szervezete. Az együttműködés célja ezen országok gazdasági, diplomáciai és politikai érdekeinek közös képviselete, esetleges lépéseinek összehangolása.

1323-tól, egészen 1408-ig ez volt a középkori Magyar Királyság fővárosa. A visegrádi királytalálkozó 700.-ik alkalmából, teljes felújításra kerül sor a fellegvárnál, a királyi palotánál, a Salamon-toronynál és a völgyzáró falnál.

A Duna felől nézve a Várhegy őrködik a város fölött, a többi hegy pedig háttérként 2-3 vonulatban is lezárja a tájat.
A környék kivételes szépsége a Várhegyről, a Fellegvárból és a Prédikálószékről tárul fel igazán.
A Fellegvárból nézve közvetlenül alattunk fekszik a település, szemközt a túlsó parton pedig Nagymaros.

TÖRTÉNELEM

Ezen a vidéken már régóta éltek emberek.  Az emberi jelenlét legkorábbi nyomai az újkőkorba vezetnek, s a bronzkortól folyamatosan lakott terület a város és térsége. A Fellegvár területén ebből a korból értékes leletek kerültek a felszínre.

Római uralom: A környék i.sz. I. században kerültek római uralom alá. A római uralom alatt i.sz. IV. században a környező vidék leginkább sebezhető pontja, Pannónia „Achilles sarka” lett.

Achilles sarka:

Mindenkinek van egy gyenge pontja, a legnagyobb hős sem kerülheti el a sorsát. A görög Akhilleusz Trója ellen vívott háború leghíresebb hőse.A legenda szerint megjósolták anyjának Thetisznek, hogy fia fiatalon fog meghalni egy csatában, ezért istennő anyja megfürdette az alvilági Sztüx folyóban, hogy fia sebezhetetlen legyen. A fiú sarka, ahol anyja tartotta, száraz maradt, így sarka révén sebezhető maradt.

A kvád (germán) törzsek támadásai ellen a rómaiak a mai Várkert területének legmagasabb pontjára katonai tábort, majd erődöt építettek.
A római birodalom felbomlása után a népvándorlás hullámai gótokat, gepidákat, hunokat, avarokat és szlávokat vetettek erre a területre és Visegrád Kurszán fejedelem (Árpád mellett a honfoglaló magyarok egyik vezetője volt, jelentős szerepet játszott Pannónia területének meghódításában is) szállásbirtoka lett. Árpád Kurszán fejedelem halála után (904) elfoglalta a Duna-könyök vidékét.

Ki is volt Kurszán fejedelem?
A magyar őstörténet körül az egyik legtöbb fejtőrést egy bizonyos személy, Kurszán okozza. Róla egy bizánci forrás azt írja, hogy amikor 895 körül a bolgárok elleni hadjárat miatt a bizánci követ találkozott a magyarok két fejével, Árpáddal és Kurszánnal beszélt. Kurszán tehát fontos személy volt.

Amíg élt sejthetően a mai Óbuda területén vert tábort. Több történész is arra gyanakszik, hogy a római katonai amfiteátrumot használta várnak.

Ki volt Árpád fejedelem?

Árpád (845 – 907. július eleje) a magyar törzsszövetség nagyfejedelme volt a honfoglalás idején – melynek során a magyarok Etelközből a Kárpát-medencébe települtek.

Kézai Simon a hét vezér közé sorolta. Tőle származnak az Árpád-ház uralkodói, akik halálát követően négy évszázadon át uralkodtak Magyarországon. A honfoglalás alatt betöltött vezető szerepét több későbbi krónika hangsúlyozza.

Egy magyar hadsereg bizánci hajókon átkelt a Dunán a bolgárok ellen. Ezt a sereget Árpád fia, Liütinka vezette. A bizánciakkal az egyezkedés még elhúzódott, és közben az Etelközben szállást találó magyar törzsek a Kárpát-medence felé egyre gyakrabban tettek felfedező utakat.
Ezeket legtöbbször maga Árpád vagy „társfejedelme”, Kurszán szervezte, de legalábbis támogatta a gazdag vidék felderítését, hiszen már akkoriban foglalkoztatta a magyar törzsek vezetőit, hogy nyugatabbra vonulnak.

Anonymus szerint a honfoglalás előtt „Szkítiában” – azaz Etelközben, amelynek ezt a nevét nem ismeri – hét fejedelmi férfi kötött szövetséget:

Álmos, Árpád apja
Előd, Szabolcs apja, „akitől a Csák nemzetség származik”
Kend (Kond, Kund), „Korcán (Kurszán) apja”
Ond, Ete apja, „akitől a Kalán nemzetség és a Kölcse nemzetség származik”
Tas, Lél (Lehel) apja
Huba, „akitől a Szemere nemzetség származik”
Tétény (Töhötöm), Horka apja, „a Horkának fiai voltak Gyula és Zombor, akiktől a Maglód nemzetség származik”

Ki is volt I.Szent István király?

István apja halálát követően 997-ben lett nagyfejedelem. A keresztény uralkodócsaládokban szokásos elv, az elsőszülöttségi jog alapján követte édesapját a főhatalomban. Uralmát azonban Koppány, Géza nagyfejedelem legidősebb rokona nem ismerte el. A kibontakozó belháborúban István serege vereséget mért az ellene lázadók haderejére.

István az egyházszervezet mellett a vármegyerendszert is létrehozta. A hatékony kormányzás szempontjából fontos volt, hogy az uralkodói akarat az ország bármelyik pontján érvényesüljön. A kialakított vármegyerendszer ezt segítette elő. A vármegyék élére az ispánok kerültek. Ők képviselték a királyt az adott területen. Beszedték az adókat, bíráskodtak, vezették a vármegye katonaságát.

István király ezüstpénzt, dénárt veretett, és két törvénykönyv is fűződik a nevéhez.

Szent István Visegrád központtal vármegyét szervezett, amelyet a veszprémi püspökség 1009-es alapítólevele említ „Vyssegrad civitates”. A volt római erődöt megerősítve kialakult az ispáni vár. A vár délkeleti sarkában álló korábbi kőház helyén a 11. században kéthelyiséges kőpalotát építettek. Talán ez volt az ispáni palota. Az erőd délnyugati sarkán lévő legyező alakú tornyot átalakították egy befelé nyitott téglalap alakú toronyra – talán ez volt a bejárat. A déli 14×14 m-es alapterületű, 120 cm-es falvastagságú tornyot lakótoronnyá alakították. A belső pilléreit lebontották, és két új pillért emeltek helyettük, amelyek feltehetően árkádíveket és egy emeleti válaszfalat hordoztak. A torony északnyugati sarkához egy árnyékszéktornyot is csatoltak, amely a két helyiségre osztott emeleti szintről nyílhatott. A toronytól nem messze felépült a köríves szentélyzáródású templom. A feltárás során 1000 körüli temetkezést is találtak. Feltételezés szerint talán az első ipán lehetett a sír tulajdonosa.

Ki volt I.András király?

Édesapja Vászoly (Vazul, I. István kirány unokatestvére) volt, akit az I. István ellen szervezett lázadása miatt megvakítottak, és fülébe forró ólmot öntöttek, hogy uralkodásra alkalmatlanná tegyék.
I.István királynak két fia született, Ottó kisbaba korában meghalt, Henrik fia, Imre herceg néven vonult be a történelembe. A királyság reményét , Imre herceget 1031-ben vadászat közben egy vadkan halálra sebezte, és miután ő volt az utolsó gyereke Istvánnak, a király teljesen összeomlott, a tragédia beteggé tette, mivel nem volt egyenes ági örököse.
Végül egyik nővére fia, Orseolo Péter lett az utóda, miután a király 1038. augusztus 15-én örökre lehunyta a szemeit.

I. István fia, Imre herceg halála után András igényt tarthatott a trónra. István először valószínűleg őt jelölte. Később, Kézai Simon szerint Gizella királyné nyomására István Orseolo Pétert, Géza leányági unokáját nevezte meg utódának.

Vazul nem akarta elismerni Pétert a trón örököséül.

Vazul, Géza testvérének, Mihálynak volt a fia. Apjuk megvakításakor fiainak menekülniük kellett. Két testvéréről tesznek említést a források, bátyját Leventének, öccsét Bélának hívták. Először Csehországba kerültek, majd nem sokkal később tovább mentek Lengyelországba, ahol Mieszko fejedelem fogadta őket. Ideérkezésük az 1031 és 1034 (Mieszko halála) közötti időszakra tehető. A lengyel udvarban csak Béla maradt, a másik két testvér továbbutazott a Kijevi Rusz irányába. Itt Bölcs Jaroszláv kijevi nagyfejedelem vendégszeretetét élvezték. 1038 táján András elnyerte a fejedelem leányának, Anasztáziának kezét.
Feltehetően ennek a házasságnak az előfeltétele az volt, hogy Andrásnak fel kellett vennie az ortodox kereszténységet. Ekkor a Kijevi Rusz védőszentjének, Szent Andrásnak a nevét kapta. Eredeti pogány nevét a források nem őrizték meg.

Fontos dátum, 1055 I.András király Visegrádra telepítette a baziliták monostorát. Ezek a szerzetesek a király feleségével Bölcs Jaroszláv kievi fejedelem lányával jöttek Magyarországra.

András 1046-ban tért vissza száműzetéséből a Magyar Királyságba, majd a pogányokkal átmenetileg szövetséget kötve a Vata-féle lázadás során megdöntötték Péter király uralmát, és még ebben az évben megkoronázták. Uralkodása során megerősítette a kereszténységet az országban, és sikeresen lépett fel a Német-római Birodalom támadásai ellen.

Ugyan fiát, Salamont még élete során ifjabb királlyá koronáztatta, ám testvérének, Bélának trónra kerülését nem tudta megakadályozni.

András nevéhez fűződik a Tihanyi apátság alapítása, és a Tihanyi alapítólevél is, amely az egyik legfontosabb magyar nyelvű szórványemléknek számít.

Ki volt Péter?

Velencei vagy Orseolo Péter Magyarország királya 1038 és 1041, valamint 1044 és 1046 között. Apja Orseolo Ottó velencei dózse, anyja I. István ismeretlen nevű nővére (talán Ilona nevű).
Miután I. István fia, Imre herceg 1031-ben meghalt, a király Pétert tette örökösévé. Belharcokkal teli uralkodása alatt Magyarország formailag a Német-római Birodalom hűbéresévé vált, és megalapozta a császárok későbbi igényeit.Főleg emiatt a mai napig az egyik legnegatívabb megítélésű magyar uralkodó.

Ki is volt Salamon?

Salamon édesapja I. András, Vazul egyik fia volt. Mivel Vazul nem volt elégedett István kiválasztott örökösével, az 1030-as években fellázadt ellene. Az engedetlenséget István keményen megtorolta; Vazult megvakíttatta és az egész családot száműzte.

András életében akkor állt be újabb fordulat, amikor a Péter ellen szervezkedő magyarok visszahívták a magyar trónra, amit 1046 második felében el is foglalt. Mivel feleségétől nem születtek gyermekei, 1048 körül hazahívta öccsét, Bélát és megtette örökösének. A Péter elűzésébe bele nem nyugvó német uralkodó III. Henrik többször is Magyarországra tört, de támadásait rendre visszaverték. Ezután kezdődtek meg a béketárgyalások, melyeket már fia, IV. Henrik zárt le. Az 1058-ban született megállapodás egyik eleme egy dinasztikus házasság létrejötte volt, melynek értelmében András 5 éves Salamon fiával eljegyezték IV. Henrik 11 éves Judit nevű húgát. A békekötést megelőzően Salamont királlyá is koronáztatta apja. Ezután és az 1059-es tiszavárkonyi találkozó után Béla joggal érezte úgy, hogy nem csak uralkodói címe, de élete is veszélyben forog, ezért Lengyelországban keresett menedéket. Innen 1060-ban Béla, feleségének unokaöccse, II. Boleszláv támogatásával tért vissza, és megdöntötte András hatalmát. A harcok során András életét vesztette, feleségének és gyermekeinek pedig menekülniük kellett. Az elkövetkező három évet jegyesének testvérénél, Henriknél töltötték az ausztriai Melk városában. német befolyást csak erősítette a tény, hogy még osztrák földön 1063-ban Salamon és Judit házasságra léptek. Azonban nem sokkal a német haderő kivonulása után, 1063 őszén Béla király fiai újra lengyel segédcsapatokkal támadtak az országra. A lengyel haderőt maga II. Boleszláv vezette, de csatlakoztak hozzájuk azok a főurak is, akik korábban Béla hívei voltak, így az új uralkodó alatt háttérbe szorultak. Salamon a túlerő miatt menekülni kényszerült és a nyugati határszélen, Moson várában talált menedéket.
Újabb polgárháború kitörése fenyegetett, melyet azonban a püspököknek diplomáciai úton sikerült megelőzni. Ebben komoly szerepe volt Dezső győri püspöknek. Az egymással szemben álló felek 1064. január 20-án Győrben kötötték meg a viszályt lezáró békét, melynek értelmében Géza elismeri Salamon uralmát, cserébe megkapja az ország harmadát kitevő hercegséget, a dukátust, melynek vezetésébe bevonta testvérét, Lászlót is (a nyitrai részeket Géza, a biharit László irányította). A megbékélés látványos megnyilvánulásaként Salamon és Géza közösen ünnepelték meg a húsvétot Pécsett, és 1064. április 11-én maga Géza helyezte Salamon fejére a koronát.
1071-ben a besenyők Valkó vármegyei területeket fosztogattak. Egy besenyő támadást kivédve, 3 hónapi ostrom után sikerült a várost meghódoltatni. Az átadás azonban elvetette a viszály magját a magyarok között, hiszen a várat védő Niketász nem Salamonnak, hanem Gézának adta meg magát. A hadi zsákmány elosztása felett is viták támadtak a felek között; Salamon a felosztásba azokat is be kívánta vonni, akiknek Géza szabad elmenetelt biztosított. Salamon tanácsnokaival, Vid ispánnal és vejével, Iliával, Radovánnal és Frank gyulafehérvári püspökkel úgy állapodtak meg, hogy a Gézát illető 1/3 helyett csak 1/4-et adnak neki, a többin pedig Salamon, Vid és Ilia osztozik.
Tovább fokozta az ellentétet a király és a herceg között, hogy a bizánci császár csak Gézához menesztett követeket.

1074-ben csatározások folytak Géza és Salamon között Kemejnél és Mogyoródnál, melyekben hol Géza, hol Salamon győzött. Ezzel az országnak két uralkodója lett: Salamon, aki a nyugati határszélen feltehetően csak egy keskeny sávot birtokolt, és Géza, az ellenkirály, aki az ország nagy részét uralta.
Ettől kezdve mindkét király azon munkálkodott, hogy hatalmát kizárólagossá tegye. A következő években folyamatos harcokkal és tárgyalásokkal próbálták hatalmukat legitimálni, de csak a szemben álló felek változtak, ugyanis Géza halála után László lett az új ellenkirály. A határszélre szorult Salamon megmaradt királyságában királyként viselkedett; gyakorolta uralkodói jogait és pénzt veretett.
Salamon helyzete azonban egyre kilátástalanabbá vált, ugyanis sógorát, Henriket saját belügyei, illetve a pápával folytatott torzsalkodásai kötötték le. Csupán 1079 tavaszán küldött csapatokat Salamon megsegítésére, de az sem offenzív jellegű volt, mindössze a birtokolt országrész megtartására irányult. Salamon feleségén, Juditon keresztül megkereste VII. Gergely pápát is, aki 1075. január 10-én kelt levelében arról értesítette Salamont, hogy ha neki fogad hűséget, számíthat támogatására. Henriknek közben saját országában is ellenfele akadt Rudolf személyében, akit László is támogatott, illetve leányát feleségül is vette.

1081 tavaszán Salamon kilátástalan helyzetében úgy döntött, lemond a trónról, megfelelő – volt királyhoz méltó – ellátásért cserébe.
Ebbéli elhatározása nem minősült tartósnak, mert már 1081-1082 körül összeesküvést szőtt László ellen.
Terve azonban László tudomására jutott, aki elfogatta Salamont és Visegrádon börtönbe záratta.

1083-ban, István Imre herceg és Gellért püspök szentté avatásakor azonban Salamon kegyelemben részesült és szabadon bocsátották. Még ekkor sem mondott le a magyar koronáról, így első útja Regensburgba vezetett, Henrikhez, aki újra elutasító választ adott, mert még mindig a pápával hadakozott. Ezután a moldvai besenyőknél próbált szövetségest szerezni. Az 1085-ben meginduló hadjárat során László Munkács vagy Kisvárda környékén vereséget mért Salamonra. Salamon ezek után is kitartott a besenyőkkel kötött szövetség mellett, Salamon a rablóhadjáratnak során veszthette életét, miután a tél során egy várba zárkóztak, amit a bizánciak körülzártak, és hogy az éhhaláltól megmeneküljenek, kitörtek.

Ki is volt IV.Béla?

IV. Béla (1206. november 29. – 1270. május 3.)
Magyarország királya 1235-től haláláig. II. András magyar király és első felesége, Merániai Gertrúd második gyermeke.
Hagyományosan a legnagyobb magyar uralkodók közé soroljuk.
Az ő nevéhez fűződik az ország tatárjárás utáni újjáépítése, innen a „második honalapító” jelző.
Őt tartják Budavár alapítójának is.

Tatárjárás: A 13. században Európának az egyre hatalmasabb kiterjedésű Mongol Birodalom további nyugati terjeszkedésével kellett szembenéznie, amely végül Lengyelország, Morvaország és Magyarország 1241–1242. évi feldúlásában nyilvánult meg.

IV. Béla király tatárjárást követő politikájában fontos szerepet kapott a Duna vonalának megerősítése. A hatalmas folyam „az ellenállás vize” hónapokon át megakadályozta a tatárokat abban, hogy a Dunántúl területét elfoglalják.
A XIII. század közepén ennek a nagy védelmi munkának az eredménye volt a visegrádi várrendszer gyors felépítése is.

A Duna könyökhajlatának megerősítése és várrendszer felépítése új korszak kezdetét jelentette Visegrád életében. A feudalizmus első századaiban a várispánság és környéke volt a település színhelye, a királyi vár felépítése után azonban a várrendszer védelmi egységeit összekötő erős zárófaltól délre helyeződött át a városi élet.

---

Anjou kor
A magyar történelemben Anjou-kor alatt azt az 1308 és 1395 közötti időszakot értjük, amikor a Capeting–Anjou-ház magyar királyi ágából származó Károly Róbert, Nagy Lajos és Mária királynő, valamint a durazzói ágból való Kis Károly uralkodtak a Magyar Királyságban.

A XIV. század elején az Anjou-dinasztiának sikerült megerősítenie a központi hatalmat, Visegrád ebben a korszakban lett Magyarország fővárosa. Miért éppen Visegrádot érte ez a megtisztelő szerep? Erre a kérdésre az Árpádok kihalását követő trónviszályok és pártharcok adják meg a választ.

I. Károly (a köznyelvben: Károly Róbert, 1288 – Visegrád, 1342. július 16. Anjou-házi magyar király 1308-tól haláláig. Bár már 1301-től koronás, de csak az „Anjou-párt” részéről elismert uralkodó. Nagyanyja Árpád-házi Mária nápolyi királyné volt.
Érvényesen (harmadszorra megkoronázva) 1310 és 1342 között uralkodott.
A történettudomány 1308-at, az őt érvényesen királlyá választó országgyűlés évét tekinti uralkodása kezdetének.
Ő volt az Anjou-ház magyar ágának alapítója, Anjou Martell Károly és Habsburg Klemencia elsőszülött gyermeke, V. István magyar király dédunokája.
A Képes krónika szerint születésekor „elsőbben otthon Carobertónak, vagyis Károly Róbertnak neveztek, Magyarországon pedig elhagyván Róbertot, a magyarok Károlynak hívták.

Nyugati és északi politikájával igyekezett olyan szövetségi rendszert kialakítani, amely ellensúlyozza a Német-római Császárság nagyhatalmi helyzetét, valamint gazdaságilag is kedvezőbb helyzetbe hozza Magyarországot. A honor rendszer kiépítésével a regálé – királyi jogon szerzett – jövedelmekre alapozva pénzügyi reformokat hajtott végre, amivel jelentősen megnövelte a kincstár bevételeit. Uralkodásának második felében jelentős gótikus építkezések folytak, ekkor épült például a visegrádi királyi palota, a soproni ferences kolostor káptalanterme, átépült a diósgyőri vár, valamint gótikus szárnyakkal bővült a székesfehérvári koronázóbazilika is. Energikus politikájának köszönhetően Károly 1342-es halálakor erős országot hagyhatott fiára, Lajosra.

1335 októberében az új magyar fővárosban, Visegrádon került sor az egyik legmagasabb szintű tanácskozásra.

Mi jellemző a gótikus stílusra?

A gótikus építészet legelőször a XII. századi Franciaországban jelent meg a királyság Île-de-France területén, ami lényegében a fővárost, Párizst és környékét foglalja magába. Az itt álló Saint Denis-i apátságot egy újító szellemű és karakteres személy, Suger apát vezette ebben az időben. Az ő nevéhez köthető az új építészeti stílus alapvető stílusjegyeinek a kidolgozása és gyakorlati megvalósítása. Ugyanis a román kori Saint Denis-i apátság szentélyét és szentélykörüljáróját ő építtette át ebben az új stílusban, amelynek gyorsan híre ment nemcsak Franciaországban, hanem az egész keresztény Európában.

A gótika építészete az építéstechnológia fejlődésének talaján jön létre, a tartószerkezetek statikus jellegét az erőviszonyok megismerése és szabad szerkesztési alkalmazása jellemzi. A gótikában a félkörívet fölváltja a csúcsív, így a súlyos falszerkezetek könnyebbé válnak. A csúcsív ugyanis a boltozat terheit meredekebben vezeti le, kisebb az oldalnyomása. Ennek köszönhetően karcsúbbak lehetnek a terhet hordó oszlopok, pillérek. Így sok terhet hordó fal szükségtelenné válik, ezért oda nagyobb ablakokat lehet beépíteni, tehát az épület is világosabb lesz. Kívülről gyakran támpillérek támasztják a falakat, amin néha fiatornyok is ülnek. Az ablakokban megjelenik a faragott kőcsipke. A boltozatokat is változatosan szerkesztik, díszítik.

Károly Róbert már első koronázása után kísérletet tett arra, hogy udvarát az ország szívében telepítse le. Így Visegrád előtérbe került. A várat a király 1308-ban Csák Máté őrizetére bízta, melyet Csák Máté örökös birtokainak tekintette. 1315-ben kedvező lehetőség kínálkozott Visegrád felmentésére, azonban a király csak Csák Máté halála (1316) tudta elfoglalni.

A Fellegvárban meginduló építkezések eredményeként, olyan kényelmessé vált a vár, hogy Károly Róbert 1320. július 4-én lépett házasságra harmadik feleségével. 1323-ban a királyi udvar Visegrádra költözött. Az udvar megérkezése után Fehérvárról Visegrád várába szállították a koronázási ékszereket, majd néhány év múlva a királyi kancellária is ide költözött.

A Királyi Palota felépítése és használatba vétele drámai eseménnyel kezdődött. Csák Máté familiárisa Zách Felicián a királyi bizalmi állását arra használta fel, hogy a királyi családra támadjon. Terve kudarcba fulladt.
Néhány évvel később beérett az új politika gyümölcse, és a Királyi palota a közép-európai térség békés fejlődését elősegítő tanácskozások színhelye lett.
Meg kell említeni a visegrádi kongresszust, amely Károly Róbert magyar király által összehívott, Luxemburgi János cseh király és Nagy Kázmér lengyel király részvételével 1335 október végén és november elején megrendezett diplomáciai találkozó volt. Eredményeképpen megszűnt a Lengyelország és Csehország közötti ellenségeskedés, helyette a három ország között szövetség és kereskedelmi együttműködés jött létre.

Luxemburgi Zsigmond, 1378-tól 1388-ig és 1411-től 1415-ig brandenburgi választófejedelem, 1387-től Magyarország és Horvátország királya, 1411-től német király, 1419-től cseh király, 1433-tól német-római császár, a késő középkori Európa egyik legjelentősebb személyisége, a hercegi birtokáról elnevezett, német eredetű Luxemburgi-ház tagja.

IV. Károly német-római császár és Pomerániai Erzsébet fiaként született, 1385-ben feleségül vette Mária magyar királynőt, majd nem sokkal ezután magyar királlyá koronázták.

Nevéhez fűződik az utolsó összeurópai keresztes hadjárat megszervezése 1396-ban, a nagy nyugati egyházszakadás felszámolása 1417-ben és a huszitizmus elleni harc megkezdése.

Magyarországon 1395-ig első feleségével, Nagy Lajos király leányával, Máriával együtt ült a királyi trónon. Magyar királyként elsősorban Dalmácia elvesztésével, fényes visegrádi, budai és székesfehérvári építkezéseivel, illetve az Oszmán Birodalommal szembeni defenzívába vonulással, a végvárrendszer kiépítésével, valamint törvényeinek előremutató jellegével írta be magát a történelembe.
Több mint ötven évig viselte a magyar koronát, ezzel a magyar történelem második leghosszabb ideig regnáló uralkodója. Nagyon művelt uralkodó volt.

Sokáig azt gondolták, hogy Zsigmond csak ugródeszkának tekintette Magyarországot a Német-római Császárság trónjának megszerzéséhez, ennek ellenére sokat tett Magyarországért, mind bel-, mind külpolitikai téren. Különösen sokat köszönhetnek neki a városok, akiknek nemcsak segített (ld. 1405-ös törvények), de szükség esetén támaszkodott is rájuk (kölcsönök). Minden királyi városnak pallosjogot adományozott, engedélyezte a városfalak építését, s a hét legjelentősebb várost (Buda, Kassa, Bártfa, Eperjes, Pozsony, Nagyszombat, Sopron), a tárnokmester bírói hatásköre alá rendelte (tárnoki városok). Az 1405. évi városi cikkelyek – bár nem országgyűlésen hozott, ám mégis jelentős törvények.

Mátyás, az igazságos…

I. Mátyás, születési nevén Hunyadi Mátyás (Kolozsvár, 1443. február 23. – Bécs, 1490. április 6.), elterjedt nevén Mátyás király, Magyarország és Horvátország királya 1458-tól, cseh király 1469-től, Ausztria uralkodó főhercege 1486-tól haláláig.
Közkeletűen Corvin Mátyás vagy Igazságos Mátyás néven is ismert.
A magyarok, de számos más környező nép hagyománya is az egyik legnagyobb királyként tartja számon, akinek emlékét sok népmese és monda őrzi.
Mátyás nevének népszerű díszítő jelzője „az Igazságos”.

Uralkodói teljesítménye már kortársai körében nagy vitákat váltott ki, az utókor történészei pedig máig sem jutottak egyetértésre.
A kritikus nézet szerint Mátyás elhanyagolta a török veszélyt, és értelmetlen nyugati hódító hadjáratokra fecsérelte a rendelkezésére álló katonai, illetve az azt megalapozó, az ország kíméletlen adóztatása révén gyűjtött gazdasági potenciált.
A másik nézet szerint viszont belátta, hogy az akkori Magyarország önmagában képtelen volt ellenállni a török veszélynek és ezért nagyobb államhatalom létrehozására törekedett. Eszerint felismerte, hogy korában a fejlődés Kelet-Közép-Európában a perszonáluniókba tömörült államszövetségek irányába haladt. Ezt a tervet megvalósítani azonban nem tudta teljesen, ilyen szövetségi rendszer kiépítésére utóbb csak a Habsburgok voltak képesek. Belpolitikai tevékenységének nagy eredménye, hogy választott királyként, sikerült megszilárdítania hatalmát. Kihasználta a középkori uralkodói hatáskör szinte minden lehetőségét. Nagy ügyességgel maga mellé állította adott pillanatban az uralkodáshoz szükséges társadalmi erőket, illetve azok változatos koalícióit hozta létre. Mesterien kezelte a korabeli társadalmi kommunikációt, igyekezett külföldön és belföldön egyaránt jó hírét kelteni saját személyének, hogy akár ennek révén is támogatást szerezzen politikai céljai eléréséhez. Legfontosabb célját, fia örökösödésének biztosítását, Corvin János trónra lépését azonban nem sikerült elérnie.
Politikája mellett személyiségének megítélése sem egységes: hatalmas adókat rótt ki az alattvalókra, a beszedett pénzt nem mindig a deklarált célra költötte, uralkodása vége felé koncepciós eljárásoktól sem riadt vissza azért, hogy az utódlását biztosítsa. Személyisége nem tartozott a leginkább szerethetők közé, viszont egyértelműen a 15. század kiemelkedő magyar politikusa volt.

1458-ban, amikor királlyá választották Hunyadi Mátyást, valóságos diadalmenetben tért vissza prágai fogságából.

Fogsága:

Hunyadi János 1456-os halála után Hunyadi László állt az ország akkor legnagyobb hatalmú családja, a Hunyadi-család élére és azonnal súlyos konfliktusba keveredett V. László királlyal. A vitában Hunyadi László híveivel hatalmába kerítette és meggyilkolta Cillei Ulrikot.
Néhány hónap múlva azonban a király, Garai László és Újlaki Miklós főurak és híveik segítségével csapdát állítottak a Hunyadi testvéreknek. Rávették Lászlót, hívja 14 éves öccsét a fővárosba.
Bár apjuk annak idején meghagyta fiainak, hogy együtt soha se tartózkodjanak a király udvarában, és az utazást Szilágyi Erzsébet is ellenezte, Mátyás engedelmeskedett bátyjának. A király 1457. március 14-én letartóztatta a két Hunyadi fivért és a híveiket. Március 16-án kivégezték Hunyadi Lászlót, Mátyást pedig a király előbb bécsi, majd prágai udvarába vitte fogolyként. A 14 éves Mátyás tíz hónapot töltött külföldi fogságban. A Hunyadi család elleni támadás során azonban az összeesküvők nem vették figyelembe azt, hogy ellenfeleik vagyona és kipróbált hadereje érintetlen maradt. Szilágyi Mihály és Szilágyi Erzsébet megszervezték az ellenállást és csaknem egész Erdélyt elfoglalták, annak ellenére, hogy Mátyás túsz volt a király kezében.

1457 vége felé patthelyzet állt elő és fegyverszünetet lehetett kötni. A 17 éves V. László azonban 1457. november 23-án váratlanul elhunyt Prágában, ezzel új helyzet állt elő.
1462-ben a magyar rendek borsos váltságdíj fejében III. Frigyes császártól visszakapták a magyar koronát. A magyar állam koronázási jelvényeit Budára szállították, de a törökök támadása miatt a koronázásra a hadjárat befejezése után 1463. március 29-én került sor. A korona ismét Visegrádra került.

Az őrzés biztonságának növelése érdekében építkezések kezdődtek a Fellegvárban és megerősítették a vár katonai szervezetét.
A koronázási jelvények visszahozatalával a hatvanasévekben, csak a Fellegvár fejlesztése indult meg, a város és a palota a hetvenes évek elején nagyon rossz állapotban volt.
A nagy építkezéseket elindító Kőfaragó György rangos alakja volt a Mátyás-kori udvari építészetnek. Ő tett javaslatot arra, hogy Mátyás király a kolostor befejezése után is itt tartotta embereit.1474-ben pedig 100 kézműves családot telepített Visegrádra.
A Visegrádon folyó udvari építkezések harmonikusan illeszkedtek Budán és az ország többi jelentős városában folyó építkezések sorába és Kőfaragó György irányításával a gótikus stílus kiteljesedését eredményezték.

Chimenti volt a visegrádi gótikus Királyi Palota reneszánsz szellemű tovább fejlesztője.

Reneszánsz építészet:

A magyarországi reneszánsz építészet a középkori Magyar Királyság, illetve az 1526-os mohácsi csatavesztést követően létrejött utódállamai, a korai újkori királyi Magyarország és az Erdélyi Fejedelemség területén megjelenő, itáliai és német reneszánsz mintákat követő, elsősorban külföldi mesterekhez kötődő építészeti stílus- és korjelenség.

Összefoglalva a reneszánsz építészet fő jellemzői:

• arányosság, szimmetria
• erős vízszintes tagoltság – árkádokkal, ablaksorokkal, párkányokkal, oszlopokkal
• antik építészeti elemek alkalmazása – timpanon, oszloprend, lépcsősor, átriumos belső udvar (görög) és kupola (római)
• legkedveltebb épülettagozat: párkányok, oszlopfők, konzolok és korlátok (balusztrád-kőbábokból kialakított korlát)
• legkedveltebb díszítmények: akantuszlevelek, rozetták, gyöngysorok, bőségszaru, gyümölcs és virágfüzérek, valamint meztelen gyermekalakok, a puttók
• az épület belekomponálása a tájba

Mátyás 1476-tól körülbelül egy évtizeden át foglalkozott a visegrádi palota átépítésével, amelyet – kiemelt jelentőségű nyári rezidencia lévén – a budai udvarbíróság felügyelt.
A korábbi épületet teljesen felújították, kicserélték az ablakokat, ajtókat, a födémeket és a tetőket, új szárny azonban csak az utcavonalon készült.
A beépített új részletek egy része késő gótikus jegyeket mutat, jelentős hányaduk azonban itáliai mesterek munkájaként „all’antica” reneszánsz stílusban készült. A palotakápolna előtt kialakított új teraszra széles, a budai palotában építetthez hasonló, reprezentatív lépcsősor vezetett az alsó udvarból. Az újonnan készült épületrészek között a legjelentősebb a királyi lakóépület belső udvarának újjáépítésével kialakított kétszintes keringő, alul késő gótikus, felül reneszánsz árkádokkal és bábos korláttal. (Az építkezést a kerengő alsó szintjének egyik boltozati bordáján látható évszám 1484-re keltezi.) Itt, az udvarban állították fel Giovanni Dalmata vörös márvány Herkules-kútját, de vélhetően az ő műve a díszudvar loggiája is. Ekkor boltozták be az udvar körülvevő lakó- és fogadótermeket, és építették ki a második emelet famennyezettel fedett teremsorát; itt helyezkedtek el a legfontosabb lakóterek, és innen lehetett megközelíteni a fürdőt, valamint a keleti felső kertet, amelyben Mátyás 1483-as felirattal keltezett, késő gótikus vörös márvány falikutat állíttatott fel.

A palotakápolna hajójának téglaburkolatát megtartották, a szentélybe azonban majolikapadló készült, emellett új fakarzat is épült. Feltételezhetően a szentségházhoz tartoztak a fellelt fehér márvány töredékek, amelyeket valószínűleg Andrea del Verrocchio firenzei műhelyéből szállítottak Visegrádra. A helyszínen, magyar anyagból készült azonban a „Visegrádi Madonna”, amely szintén a kápolnát díszíthette egykoron.

Szintén Giovanni Dalmata készíthette az alsó udvarban felállított Múzsák kútját, amelynek csak kisméretű töredékei maradtak ránk. A palotától északra fekvő virágoskert közepén a beszámolók tanúsága szerint bronzszoborral díszített kút állt.

A tizenöt éves – vagy más néven hosszú – háború (1591/1593 – 1606) a dunai Habsburg Birodalom és az Oszmán Birodalom összecsapása volt a Magyar Királyság területén. A Habsburgokkal szövetségben harcolt az Erdélyi, a Havasalföldi, a Moldvai fejedelemség, a Német-római Birodalom és a pápai állam támogatásával. A háborúhoz több európai állam és török uralom alatt élő nép, így a szerbek és bolgárok is csatlakoztak, akik közül sokat hajdúk közé szerveztek. A harcban közvetve érintve volt a Szafavida Perzsia is, amely Ázsiából kötötte le a török erők egy részét. A kezdeti keresztény sikerek után az erőviszonyok kiegyenlítődtek, így 1606-ban az eredeti állapothoz képest lényegében kevés változtatással kötöttek békét.

Mátyás és Frigyes ellentéte a király trónra lépésétől kezdve tartott, mert a Szent Koronát birtokló császár is próbálta megszerezni rokona, a halott V. László (1453-1457) királyságát. A két uralkodó 1463-ban Bécsújhelyen aztán egyezményt kötött, melynek értelmében Mátyás gyermektelensége esetén Frigyes és utódai öröklik majd a magyar trónt. A következő évben a Szent Korona is Magyarországra került, ennek ellenére a konfliktus állandó maradt, a császár ugyanis igyekezett gátat szabni a magyar király expanzív külpolitikájának.

1490.januárjában Mátyás király utolsó visegrádi útjára került sor. Az év első napjaiban a király kínzó testi fájdalomban kíséretével a királyi díszhajó fedélzetén indult el Bécsbe, a folyami utazás első állomása Visegrád volt. Ezek Mátyás király visegrádi búcsúnapjai voltak. Váradi Péter, Mátyás király bizalmasa, aki Beatrix királyné cselszövése miatt a visegrádi vár foglya volt, 1490. április 20-án vette a megrendítő hírt a király 1490.április 6-án Bécsben ért haláláról.

„Meghalt Mátyás király, oda az igazság” – A nap, amikor elhunyt az utolsó nagy magyar uralkodó

A krónikák szerint Mátyás király 1490. április 4-én egy hatórás virágvasárnapi szertartáson vett részt. Később a királyi palotába visszatérve, míg feleségét Beatrixet várta beleharapott egy fügébe, de mivel az poshadt volt, égtelen haragra gerjedt, így az időközben megérkező királynénak kellett csitítania.

Bonfini, Mátyás udvari krónikása szerint a király nem akart semmit sem enni. Szédülésre és homályos látásra panaszkodott így „bevitette magát a hálószobába. Ekkor hirtelen gutaütés érte”. Ekkor összesereglettek a nagyurak, miközben a királyt „iszonyú testi fájdalom gyötörte, és a betegség hatalmában beszélni sem tudott, csak annyit kiáltozott: jaj, jaj, Jézus, más egyéb szót nem tudott kinyögni.”

Senki sem mert hozzáérni , Beatrix próbált különböző módon segíteni urának és noszogatatta az orvosokat, hogy segítsenek, miközben Mátyás „a kínok erősödő rohamában jajgatott, ordított, mint az oroszlán, és magával a halállal küzdött keservesen.”
Bonfini szerint ezután Mátyás „egész éjjel rettenetesen bömbölt. Végül a hajnal közeledtével az őrjöngő fájdalom alábbhagyott. Pár órára elnyomta a nyugtalan álom.”

Ezután ismét felriadt és az egész napot némán, szenvedve töltötte, miközben „gyakran meredt pillantással nézett hol az egyikre, hol a másikra, hol előtte álló fiára, hol a királynéra, mintha sürgetni vagy mondani akarna valamit.”

Talán azt akarta tudatni velük, hogy ha meghal, „ne forduljanak egymás ellen és őrizzék meg birodalmát”.

---

Mátyás király halálával egyszerre megszűnt Visegrád kiváltságos helyzete. A királyi építkezések abbamaradtak. Corvin János az új király megválasztásáig vehette birtokba örökségét.
Visegrád ezután elhanyagolt lett, 1492-ben megfosztották a várost.
Szeptemberben a királyi tanács úgy határozott, hogy a megválasztott, de még meg nem koronázott király számára Bianca Sforza milánói hercegnőt kell feleségül kérni, aki korábban Corvin János jegyese volt. Amikor a megválasztott II. Ulászló átlépte a magyar határt, a Pozsony megyei Farkashidán oklevélben foglalták a megválasztás feltételeit. Visegrád számára az volt a legfontosabb, hogy a leendő uralkodó elfogadta a főurak megalázó feltételeit, nevezetesen azt, hogy Visegrád fellegvárát a koronaőrök rendelkezésére bocsátja.

Ki volt Corvin János? 1473. április 2-án született Budán Corvin János, Hunyadi Mátyás magyar király természetes fia, a trónra kiszemelt örököse. A fiú vezetéknevét Mátyás címerállatáról, a hollóról (latin: corvus) kapta, keresztnevét pedig nagyapja, a nándorfehérvári hős tiszteletére adták neki. Corvin János anyja egy boroszlói polgárlány, Edelpeck Borbála volt, ő szülte a király egyetlen életben maradt gyermekét.
Mátyás első felesége, Podjebrád Katalin gyermekágyi lázban hunyt el, későbbi feleségétől,
Aragóniai Beatrixtól pedig nem született gyermeke.

Természetes fiát trónörökösnek kijáró nevelésben részesítette, számos címet és uradalmat adományozva neki, hogy halála után Jánosnak elég ereje legyen a korona megszerzéséhez.

Mátyás új felesége, Beatrix már nem kedvelte annyira mostohafiát – bár féltékenysége alaptalan volt, hiszen nem szült gyermeket –, többek között hozzá köthető Corvin Jánosnak Sforza Mária Biankával tervezett házasságának meghiúsítása (ő később I. Miksa császár felesége lett), de nyílt konfliktus nem volt a herceg és a királyné között.

Mátyás élete végén számos alkalommal megeskette híveit, hogy Jánost ültetik majd a trónra, ennek ellenére az ország legbefolyásosabb főurai 1490-ben Jagelló Ulászlót hívták be az országba. Corvin János támogatók nélkül maradt, apja halála után a kincstárral és a Corvinákkal elhagyta Budát, a csontmezei csatában viszont vereséget szenvedett a főuraktól, és behódolt II. Ulászlónak (ur. 1490-1516), átadva Pozsony, Tata és Komárom várát is.

Török hódoltság
A török hódoltság a Kárpát-medence területének az Oszmán Birodalom uralma alatt álló része volt Buda 1541-es elfoglalásától több mint másfél évszázadig, a terület Habsburg irányítás alatt történt felszabadításáig (1686–1699). A török hódoltsági terület a mai Magyarország területének zömét, valamint a mai Horvátország és Szerbia északi részét foglalta magában (Délvidék). A Temesköz (a mai Szerbia és Románia területén) hol a török hódoltsághoz, hol az Erdélyi Fejedelemséghez tartozott, miután a törökök elfoglalták Budát, a török csapatok gyakran elkalandoztak Visegrád tájára, de a vár, a város nem nyitotta meg kapuit. Mehmed budai pasa 1543-ban két oldalról közrefogta Visegrádot, ezt már a várban lévők nem tudták kivédeni. A törökök ezután a város és a palota épületeit saját igényük szerint használták és alakították át.

A 15 éves háború győztes csatái után, A tizenöt éves – vagy más néven hosszú – háború (1591/1593 – 1606) a dunai Habsburg Birodalom és az Oszmán Birodalom összecsapása volt a Magyar Királyság területén. A Habsburgokkal szövetségben harcolt az Erdélyi, a Havasalföldi, a Moldvai fejedelemség, a Német-római Birodalom és a pápai állam támogatásával. A háborúhoz több európai állam és török uralom alatt élő nép, így a szerbek és bolgárok is csatlakoztak, akik közül sokat hajdúk közé szerveztek. A harcban közvetve érintve volt a Szafavida Perzsia is, amely Ázsiából kötötte le a török erők egy részét. A kezdeti keresztény sikerek után az erőviszonyok kiegyenlítődtek, így 1606-ban az eredeti állapothoz képest lényegében kevés változtatással kötöttek békét.

Egyesített német és magyar csapatok ostrom alá vették a visegrádi várat, amely sikerrel járt. Ekkor Pálffy Miklós Léva, Korpona és Újvár hajdúiból új őrséget szervezett, akik 3 évig őrizték a visegrádi romos épületeket. 1601-ben ugyan elkezdődtek az ostromok alatt sérült épületek javításai, a hajdú őrséget Altheim zsoldos csapatai váltották le, akik 1605-ben Koksou pasa seregeitől megriadva harc nélkül átadták a várat.

1702-től új telepesek érkeztek. Az új lakosok a romos település újjáépítését a Királyi Palota felszínen lévő, faragott köveiből kezdték meg.

A nagyhírű középkori városból így lett jelentéktelen község, ahol a lakosság szűkös életlehetőséget talált.

A szabadságharc tömegmozgósító ereje Visegrádon is éreztette hatását. 1848 nyarán a születő őrseregbe több visegrádi lakos is jelentkezett

A szabadságharc bukását követő eseménytelen évtizedek múltán Visegrád csak a kiegyezés utáni években lett kirándulóhely. Viktorin József helyi plébános igyekezett a visegrádi turisztikai életet fejleszteni, ezért egy országos jelentőségű ünnepséget rendezett, és 1869-ben Zách Klára emlékére a Fellegvár oldalán emlékkeresztet állítatott fel a tragikus sorsú Zách-család emlékezetére. Saját költségén megépítette a község központjából a Fellegvárba vezető turista utat, amely a Kálvárián halad keresztül.

Visegrádon, a mai településen kívül eső Sibrik-dombon van egy római lelőhely, amelyet először Rómer Flóris bencés szerzetes, régész fedezett fel. Az 1950-es években – a római limes egyik legnagyobb kutatója – Soproni Sándor, a dunakanyari római limes európai hírű kutatója volt az, aki megkezdte az ásatásokat a területen. Megállapította, hogy az egykori Pone Navata nevű római erőd, Nagy Konstantin római császár korában épült.

Az 1970-80-as években Szőke Mátyás további régészeti feltárásából kiderült ugyanis, hogy nemcsak római leletek találhatók meg a területen, hanem koraközépkoriak is. A kutatásai mutatták ki, hogy a római erőd azonos azzal a visegrádi várral, amit először a veszprémi püspökség 1009-es adománylevelében említenek meg. Azaz a Szent István-i államalapítás egyik megyeközpontját sikerült pontosan azonosítania.

A 2013-ban ismételten meginduló ásatások jelentős eredményekhez vezettek. A földradaros felmérések segítségével megtaláltuk az első visegrádi vár templomát, amely Szent István-korinak bizonyult.

Az ásatások során előkerült a templom közepén az aranygyűrűvel eltemetett alapítónak a sírja is, aki nagy valószínűséggel maga az első visegrádi megyés ispán lehetett.

Az épületen kívül találtunk egy papi sírt is, kezében kehellyel és paténával. Ő minden bizonnyal a templom első papja volt. Ezeket az értelmezéseket támasztja alá a két sír radiokarbonos kormeghatározása, amelyek alapján a két halottat a 11. század első éveiben temették el.