A feltaláló Béres Ferenc

A betegek imádták, az orvosok és a szocialista állam viszont nem, ez volt a Béres Csepp.

Ez a film, Béres Ferenc életéről szól.

Idézet a filmből:

Béres felesége: Csak nem megint a minisztérium? Ha az első ötre nem válaszoltak, erer sem fognak.
Béres Ferenc: Fogadjunk, hogy előbb elunják, mint én?
Béres felesége: Annyira azért nem lehet satnya akrumpli, hogy csak mikroszkóppal lásd?
Béres ferenc: Van egy új elméletem, a növényi kórokozókról. Azért kell a mikroszkóp, hogy be tudjam bizonyítani.

A filmről alkotott kritikák ellenére kedvenceim közé tartozik ez a film.
Talán azért is hat rám ez a film ilyen nagy erővel, mert édesapám, dr.Csonti Ferenc vegyészmérnökként szintén rengeteg kísérletet végzett a mezőgazdaság területén. Gondolatai, hasonlóan Béres Ferencéhez, mindig a betegségek, az élet jobbítása körül jártak.

Így elmondhatom, nem idegen tőlem a képen látható családi este.

Részlet: https://magyar.film.hu/filmhu/magazin/a-feltalalo-film-kritika

A feltaláló-ból nagyvonalakban megismerhetjük a legendás készítményhez vezető rögös utat, és azt, hogy hogyan próbálta ellehetetleníteni feltalálóját a rendszer. Az agrárkutató laboratóriumban dolgozó Bérest (Gáspár Tibor) húgának rákbetegsége készteti munkaidőn túli tevékenységre – elmélete szerint a daganatos betegségeket a nyomelemek hiánya okozza a szervezetben, mint ahogy a talaj is terméketlenné válik, ha nem találhatóak meg benne a hasonló anyagok. A titokban kikísérletezett cseppeket beadja a gyógyíthatatlannak vélt nőnek (Für Anikó), akinek állapota rohamos javulásnak indul. A találmány híre szárnyra kél, Bérest kirúgják miatta a munkahelyéről, és a szert betiltják. A reményvesztett betegek mégis sorban állnak érte, komoly erkölcsi dilemmát okozva ezzel a jószívű kutatónak, akit közben a szocialista hatóság vád alá helyez kuruzslásért.

A főhős inspiráló tetteit, kivételes személyiségét teljesen maguk alá temetik a közhelyek. Kár érte, Gáspár Tibor olyan színész, akiből sugárzik az erélyesség, illik rá Béres fehér köpenye, az elveiért kiálló, a hatalommal szemben meghunyászkodni nem hajlandó, mélyen humanista tudós szerepe. A forgatókönyv mégis olyan papírízű mondatok sokaságát adja a szájába (pl.:,,Van hogy az igazság nem derül ki, de a hazugság, az mindig”), amiket képtelenség komolyan venni.

Béres filmbéli mása egy oldalkocsis motoron érkező szent. Minden helyzetben hidegfejű és önzetlen tanító bácsi, akinek mindig van a tarsolyában egy gyerekkora óta dédelgetett életbölcsesség, esetleg kislexikonba illő meghatározás egy útjába kerülő gyógynövényről. Sajnos hús-vér személy helyett egy mitizált figurát faragtak belőle, aki mentes minden emberi gyarlóságtól. Nem jutott ennyi energia a férjét kísérleteiben és emberileg is végig támogató Béresné (Huszárik Kata) karakterére, kettőjük kapcsolatáról nagyjából annyit tudunk meg, amit két különböző alkalommal is elismételtetnek a nővel: bízik a férfiban, de nagyon félti őt!

Facebook csoportok,akiket követek