Mennyi mindent el lehet érni a ruhával…

Friderikusz Sándor podcastjeit, beszélgetéseit nagyon szeretem.

Nem régiben megjelent egy beszélgetése Náray Tamással. Belehallgattam.

Tudod mi az építő kritika?
„Az egy puncslila flitteres kombinéba öltöztetett sziszegő kígyó. Vagyis ledöngölnek téged a sárga földig, mindenki előtt megaláznak. Mert hogyha ők, amit az építő kritika valójában jelentene, ha azt  tennék, négyszemközt csinálnák és azt úgy hívják, hogy jó tanács. Az két különböző ügy. De az építő kritikát azért kell gyakorolni, hogy te a feljebbségi kényszeredet ki tudd élni és meg tudd mondani a másiknak nyilvánosan, hát öregem ’vödör taknyot’ nem érsz.” (Náray)

Számomra ezidáig Náray Tamás egy megosztó személyiség volt, nemis igen foglalkoztam munkásságával, nem olvastam könyveit, nem olvastam életrajzát.

Aztán elhűltem, nem jutottam szóhoz!  Náray Tamás olyan dolgokat fogalmazott meg, amelyek számomra is nagyon fontosak, s ahogy öregszem és merem kimondani, megfogalmazni az érzéseimet, egyre fontosabbak.
Nem beszélve arról, hogy a beszélgetésben mindezt hihetetlen alázattal és eleganciával teszi. Olyan intelligenciával, olyan tárgyilagossággal, s némi humorral teszi, hogy azóta ezt a beszélgetést többször is meghallgattam.

AKINEK MINDEN SIKERÜLT: Náray Tamás, író, festőművész, volt divattervező

Habár engem zavarni szokott, ha egy hivatalba, vagy kulturális intézménybe valaki nem megfelelő öltözetben jelenik meg, de nem hoztam párhuzamba a társadalmi rendszerünket, kultúránkat a divattal.

Nagyon érdekes volt hallgatni Náray Tamást, a divat és a társadalmi viszonyok közötti összefüggésről.
„A szoknyának nagyon sok jellemzője lehet, szűk, bő, buklé, piros, hosszú, de legfőbb jellemzője az, hogy eladó.” (Náray Tamás)

„A divat mindig is egy reflex arra a világra, amiben létezünk. Ma úgy gondolom a divat is kizárólag provokációról szól. Túlkínálat van, minden azonnal van, minden instant van, instant van a kép, a ruha, a szerelem, az internet, minden azonnal van. Ma már nem tudod megállapítani, valaki fel van öltözve, hogy akkor ez most ízléses, vagy nem ízléses, vagy akkor most ő jómódú, nem jómódú, ami nem is baj persze egyik oldalról, de másik oldalról a divat mindig valahol képviselte azt a hozzáállást a világhoz, hogy a divatot csak egy bizonyos társadalmi körön felül engedhetik meg maguknak az emberek. Én amikor ruhát terveztem, akkor gyakorlatilag anyukám jó ízlését vittem tovább. Nekem például nagyon fontos volt az, hogy szakmailag jók legyenek a ruhák…„és nem megújulni nem tudtam, hanem nekem nem volt szimpatikus az az irány, amit képviselni kellett volna, amikor már elkerülhetetlen volt a váltás szele. Olyan mértékben változott meg a világ, hogy az exkluzivitása veszett el ennek a dolognak ” – fogalmazott Náray Tamás.

Ahogy öregszem, egyre jobban behúzódom az otthonomba, ahogy másoknak viccesen fogalmazni szoktam, a „csigaházamba”. Ennek oka, más aspektusban ugyan, mint ahogy ez megfogalmazódik Náray Tamással történő beszélgetésben, de engem is meglehetősen zavar, ahogyan ma az emberek egymással kommunikálnak. Nincs megértő, a másik embert tisztelő, nyugodt, asszertív kommunikáció!
Meglepődve hallgattam, hogy Náray Tamás is hasonló gondolatokat fogalmaz meg az interjúban.

„Az nagyon zavart, amilyen stílusban elkezdtek egymással az emberek kommunikálni… Az állandó kritizálás, az állandó beszólogatás, az állandó lekezelés, az állandó odamondogatás. Erőre kapott ez az egész tendencia, amivel embereket minősítettek, véleményeztek, megkritizáltak állandóan. … szóval egy olyan önbizalomromboló közeg kezdett kialakulni, ami még ráadásul megerősítést is kapott….Pedig másfajta ember vagy egy támogató, elismerő közegben” (Náray)

„Abban nincs semmi nagyképűség, hogyha valaki egy-egy dologban tudatában van annak, amit valójában tud. Az nem egy nagyképű dolog.”

Hú, de jó lenne, ha ezt más is értené, mert ez nemcsak a divatszakmára igaz!

„Bárki tud festeni egy képet. Egyszer! De az amatőrt az különbözteti meg a profitól, hogy a profi azt meg is tudja ismételni bármikor, bármilyen körülmények között, az amatőr nem!” (Náray)

Otthonról hoztam, „a tartást, az mindenképpen fontos volt. Tehát nem engedünk, nem hajolunk meg, büszkeségünk van… Anyám és apám, a szüleim voltak és nem a barátaim. Az egy másik státusz… a szülő és  a gyermek, az nem egy mellérendelt viszony, hanem egy alá- fölé rendelt viszony… a kötelességeken nagyon nagy hangsúly volt, mivel tartozunk egymásnak, mivel tartozunk eleinknek.” – fogalmazta meg Náray Tamás.

Jó volt ezt hallani, én is hasonló neveltetésben részesültem, ez bizony más, mint a mai világunk. Nem biztos, hogy jobb, nem biztos, hogy rosszabb, MÁS!– ahogy Náray Tamás is több alkalommal fogalmazott.

S most jön a lényeg!

„Az egy alapállás, hogy soha senki nem láthat gyengének. Ez egy alapállás. Kifelé nem mutatunk gyengeséget, nem mutatunk sebezhetőséget, nem mutatjuk kifelé, hogy minket valami bánt, mert azzal csak újabb támadási felületeket adunk, mert egy gyengébbe, mindenki belemar, mindenki belerúg. Erőt kell kifelé sugározni, erőt kell kifelé mutatni.” – Náray Tamás

Köszönöm ezt a számomra tanulságos beszélgetést Friderikusz Sándornak és természetesen Náray Tamásnak! Mindenkinek ajánlani tudom!

Kasza-Tóth Csilla

írta: Csilla Kasza-Tóth

Kasza-Tóth Csilla vagyok, a Tulhatvanon.hu oldal szerkesztője

További cikkek

Kapcsolódó cikkek

A zene és az érzelem,…

Kint van a bokád,…

A név sok mindent elárul,…