Ludas Matyi

Fazekas korai költeményeinek témája a katonaélet. Saját élményeit fogalmazza meg mély humanizmussal. A Feltette hatalmas… és a Rajta vitéz! című verseiben még a török elleni háború lelkes híve. Később az Egy véres ütközet estvéjén serkent gondolatok és az Egy férje elestén könyörgő özvegy versekben már vérontástól iszonyodó szemléletét írja le.

Szerelmi lírája szintén katonaéveihez köthető. Verseiben, melyeket Ruszandához, egy román parasztlányhoz ír, a természetesség, közvetlen látásmód dominál. Élete nagy szerelméhez, Ámelihez írott költeményeiben is ez a természetesség dominál. A Ruszánda, moldvai szép, Az öröm tündérsége, Mint mikor a nap és Végbúcsú Ámelitől című költemények ennek legkézenfekvőbb példái.

Debrecenbe való visszatérte után költészete átalakult, úgynevezett természetlírájában az évszakok váltakozása, a természet gazdagsága van jelen. 1824-ben írta A tavaszhoz és a Nyári esti dal című költeményeit, melyek kiemelkedő alkotásai a magyar természetlírának. Természeti költészetében kitisztult zsenisége mellett felfedezhető a berzsenyis ódai hang, az anakreoni könnyedség, valamint a népies tónus is. Ezt a népies jellegzetességet tudatosan vállalta Az én poézisom című költeményében.

Csokonai 1805-ös halála után keletkezett verseiben a gondolatiság, a felvilágosodás eszmevilága uralkodik.

Nincs nyoma annak, hogy saját költői életművét összegyűjteni és kiadni szerette volna, ezért úgy halt meg, hogy kortársai közül csak kevesen ismerték. Verseit Lovász Imre adta ki 1836-ban Fazekas Mihály versei címen.

Ludas Matyi

1.rész

2.rész

3.rész

4.rész