Azt kellene megtanulni, hogy a zene akkor ér valamit…

Életmű gála, Adamis Anna 2023.február.18.

Akkoriban fiatalok voltunk, Trapper farmer, a fiúkon ujjatlan foszladozó farmering, retro papucs, loboncos haj, a lázadást szimbolizáló kendő a nyakunkban. Zsebünkbe rumpuncs likőr elrejtve. Türelmetlenül vártuk az estét. Koncert lesz! Hallottad! Jössz Te is?

Aztán eljött az este, a Siófoki Szabadtéri Színpad előtt, kisebb-nagyobb csoportokban várakoztunk.
A nagyfiúk mélyet szippantottak az otthonról elcsent dohányból, néhányan a szerelmesek közül összebújtak, csókolóztak.
Vártunk! Vártuk a csodát! Jaj, mikor kezdődik már?

Aztán felcsendült az első dal! A nézőtéren halk morajlás. A második dalnál már álltunk, egymásba kapaszkodva, mámorosan, boldogan!
A harmadik dalnál már énekeltük Presser Gábor dalát. „Tízezer lépés, tízezer boldogtalannak! Tízezerszer elfelejtett csók, tízezerszer elszakítottak!” .
A csillagok is összekapaszkodtak az égen, hogy bevilágítsák a színpadon éneklőket. „És szeress nagyon! Óh szeress nagyon!” hangzott fel a következő dal, és egymásra néztünk bólintottunk.
Igen, a szerelem, micsoda érzés!
Óh, Adamis Anna hogyan tudod Te ilyen szívbe maróan ezt megfogalmazni? Honnan tudod, mit jelent a mi útkeresésünk, honnan tudod mit jelent felfedezni a világot?

„Valaki mondja meg, hogyan kell élni, apám azt mondta ne bánts mást!„
Hát persze, Te is voltál és vagy ma is fiatal!

Aztán felcsendült a dal, „Egyszer a Nap, úgy elfáradt….az embereknek fájt a sötét...”, a közönség soraiban minden elhalkult, a szerelmesek szorosabban ölelték egymást, a barátok s idegenek egymásba kapaszkodtak.

Óh Adamis Anna, mennyire érzed, tudod a gondolatainkat, érzéseinket! De hát, hogyan?
Ma már tudom…”Igen, jött egy gyöngyhajú lány, álmodtam vagy igaz talán...”

Aztán a csillagfények és a színpad fényei kihúnytak, a szabadtéri színpadot körülvevő parkban mi fiatalok csoportokban énekeltünk, dúdoltunk tovább:

„Így lett a Föld s az Ég, zöld meg kék, mint rég„, s a Balaton part felé indultunk. Csodálatos éjszaka volt, néhány csepp még maradt a likőrből, egy stégen üldögélve egymásnak adtuk az üveget. Egy gitár is előkerült, s halkan tovább énekeltünk: Hogyan mondjam el Neked, amit nem lehet, mert szó az nincs, csak képzelet…

Sok boldogságot és munkás hétköznapokat kívánok immáron hatvanon túl, szeretettel!

Kasza-Tóth Csilla

írta: Csilla Kasza-Tóth

Kasza-Tóth Csilla vagyok, a Tulhatvanon.hu oldal szerkesztője

További cikkek

Kapcsolódó cikkek

A zene és az érzelem,…

Kint van a bokád,…

A név sok mindent elárul,…