Kreuzenstein vára

mert aki nyugszik, rozsdásodik

Kreuzenstein várának története, csakúgy, mint a legtöbb alsó-ausztriai váré, a 12. századra nyúlik vissza. Leobendorf helység fölött, Korneuburgtól 5 km-re északra láthatjuk Ausztria legszebb romantikus stílusban épült várát.

Írásos első említése 1115-ben történt (Dietrich Grizanestein). A mai vár elődje 1140-ben épült, melyet 1645-ben svéd hadsereg Thorstenson marsall vezetésével a harmincéves háborúban földig romboltak. Az épületet a formbachi (ma Vornbach, Németország) grófi család építtette, majd házasság útján került Wasserburg grófjához. 1278-ban pedig II. Ottokár cseh királyon keresztül került a Habsburgok birtokába.
A harmincéves háború alatt ugyan a várat nem foglalták el, de ezekben az években Lennart Torstenson svéd tábornagy birtokába jutott, aki 1645-ben, seregeinek visszavonulásakor az erőd több pontját felrobbantatta. A vár jelenlegi tulajdonosa Hans-Christian Wilczek gróf. Az épület a Jeruzsálemi Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend egyik székhelye. (Wikipédia)

A jelenleg látható várat 1874-1907 között gróf Johann Nepomuk Wiczek újjáépíttette, hamisítatlanul középkornak megfelelő stílusban, a román és gótikus építészeti megoldásokat alkalmazva.

A várba egy mély szakadék felett átívelő hídon keresztül lehet bejutni. A vár csak vezetéssel látogatható, fényképezni csak a várat lehet, a belső termekben nincs megengedve. A vár tövében egy hatalmas autó parkoló van, használata ingyenes.

A vár bejáratával szemben egy Gasthofban lehet étkezni.
Burgwirt Cross Stone
2100 Leobendorf
Telefon : 02 262/68 718
E- mail : info@burgwirt.at

Kasza-Tóth Csilla

írta: Csilla Kasza-Tóth

Kasza-Tóth Csilla vagyok, a Tulhatvanon.hu oldal szerkesztője

További cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Facebook csoportok,akiket követek