Mama, nem hajlakk,

,hanem nem hallak…avagy egy pünkösdi rendezvény mottójára”

Siófok 2023.05.27-28. programja a Pünkösdi Rózsafesztivál, tele jobbnál jobb programokkal.

A rendezvényen a Siófoki Nyugdíjas Egyesület is részt vett. 2 verses produkció és az énekkar is szerepelt.

Külön öröm volt számomra, hogy édesanyám 83 évesen mind az éneklésben, mind pedig a versmondásban jeleskedett.
A fellépés során a hangosítással kapcsolatosan némi nehézség lépett fel, de édesanyám a háttérzajok ellenére szépen, érthetően mondta el Magyar Ottó: Az élet alkonyán című versét..

Magyar Ottó: Az élet alkonyán (elmondja:Kovács Józsefné)

Az én mamám…

Édesanyám több, mint 18 éve a Nyugdíjas Egyesület tagja. Méltán nevezhető az egyesület egyik aktív tagjának. Éveken keresztül igyekezett összekovácsolni az egyesületi tagokat. Az énekkar (énekcsoport) létrejötte nagymértékben neki köszönhető. Összeültek a tagokkal énekeltek, s egyszer csak azt vették észre, hogy egyre többen járnak ezekre a spontán szerveződő baráti éneklésekre.

Mert énekelni jó! Az éneklés nem csak karbantartja a hangszálakat, hanem boldoggá tesz!

A versmondásban is jeleskedett. Bátorította, segítette, azokat a tagokat, akik szeretik a verseket és szerették volna ezt a szeretetüket, a kis nyugdíjas közösségnek átadni.

Mert verset olvasni, verset tanulni, verset szavalni jó!

  • A jó vers elsősorban az érzelmeinket mozgatja meg.
  • A jó vers iránytű életünk minden szakaszában.A jó versből idézünk a születés, az elmúlás, az esküvő, a névnap, az iskolai ballagás alkalmából.
  • A jó vers kiindulási alap az ünnepi, vagy egyéb alkalommal
  • A vers, gazdagítja a személyiséget és a fantáziánkat, érzékenyebbé és magabiztosabb társalgóvá tesz, bővíti szókincsünket, pihentet, szórakoztat.
  • A vers és annak megtanulása fejleszti memóriánkat.

Az én mamám…

akivel írókról, költőkről, versekről, politikáról beszélgetünk. Az én mamám, akivel a hazafelé úton a kocsiban nótákat dalolunk, akivel a politikával, klímavédelemmel kapcsolatos kérdéseket megvitatunk.

Mert ő, az én mamám!

írta: Csilla Kasza-Tóth

Kasza-Tóth Csilla vagyok, a Tulhatvanon.hu oldal szerkesztője

További cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Facebook csoportok,akiket követek