Mese az elkóborolt herékről…

Mese az elkóborolt herékről

Egyszer volt hol nem volt, élt egy kis falucskában, Csombárdon egy kölyök cavalier spániel kiskutya. Nem sokat látott még a világból, azt azonban már tudta, hogy mennyire melegek a júliusi, augusztusi nyári napok és megtapasztalta milyen jó ilyenkor a fák árnyékában meglapulni.

Bár a cserépkályha melegével itt-ott megismerkedett már, de a téli hidegről, a csillogó fehér hóról, a talpacskáját csípő fagyos útról azonban még semmit sem tudott.
Nem csoda, hiszen mindössze 5 hónapos volt még, teli életerővel, vidámsággal, energiával és főleg papucsokat, széklábakat rágcsáló, éles metszőfogakkal.
A gazdája, a Sámuel nevet adta neki, mely nevet a gazdája többnyire csak akkor használta, ha Sámuel valami rossz fát tett a tűzre. Ilyenkor a gazdi hangja mindig szigorúvá és határozottá vált.
– „Sámuel, azt nem szabad!” –mondta.
Sámuel, hallgatott erre a névre, hogy ne hallgatott volna, hiszen pontosan tudta, hogy bármennyire is vonzza őt a külvilág, a nyitott kertkapun kiszaladni nem szabad. Pontosan tudta azt is, hogy a szék lábait se lenne szabad megrágcsálnia.

Óh pedig micsoda élvezetet tud nyújtani, ahogy a kis fogacskái belekapnak a puha fába!!
„Nem is értem a gazdit, hogy-hogy ő nem próbálta még ezt ki? – gondolta számos alkalommal Sámuel.

Többnyire, gazdája Samesznek, „zsiványságnak” , „rosszaságnak” hívta őt. Sámuel szíve ilyenkor majd kiugrott a helyéből, farkát csóválva rohant a gazdájához, dörgölőzött, mintha macska volna, nyaldosta gazdáját, ahol csak érte.
Jól van na, elég már Samesz, én is nagyon szeretlek! – mondogatta ilyenkor a gazdája, de Sámuelnek több sem kellett, ilyenkor még erőteljesebb játékba kezdett.
„Jaj, de jó, hogy a gazdinak jó kedve van! Ezt ne hagyjuk abba! – gondolta ilyenkor Sámuel.

Történt aztán egy nap, estefelé, hogy a gazdája olyat tett, amire eddig még nem volt példa.
Gazdája feltette a nappaliban lévő ágyra és alulról, a hasánál el kezdte tapogatni, majd kétségbeejtő, számára eddig ismeretlen mondatok hangzottak gazdája szájából.

„Mi lesz most, jaj, nekem, Sámuel nem találom, nem érzem a golyóidat!” – mondogatta a gazdája.

Gazdája ezután elengedte és lázasan az internetet kezdte böngészni.

– Ne a számítógéppel foglalkozzál gazdi, nekem ez az alsó simogatás is bejön, így is játszhatunk még! Ugatta Sámuel, gazdája felé.
De a gazdi hajthatatlan volt, tovább olvasott, majd hirtelen felkiáltott:
„Jaj, nekem, Samesz, azt írják, hogy a kutyáknál 2 hónapos korban már a heréknek le kell ereszkedni és 6 hónapos kutyáknál már csak műtéttel lehet ezt megtenni!

Sámuel, megborzongott, még élesen emlékezett a csípő injekcióra, melyet egy fehérruhás idegen szúrt belé. S emlékszik rá, a gazdinak folytak a könnyei, mikor hozzábújt és minél jobban kérlelte, hogy menjenek haza, erről a szörnyű helyről, a gazdi csak ölelte és semmit nem tett, csak a könnyei szaporodtak.
S az a szag, ami ott volt, az a sötétség, az a bódult állapot, ami ezután következett!

Amikor felébredt, a gazdája karjaiban találta magát, aki gyengéden simogatta.
– Szervusz, Samu, minden rendben van, volt nincs az a fránya köldöksérv!

Sámuel szemei tágra nyíltak, miről beszél a gazdi, csak nem megyünk vissza erre a szörnyű helyre?!

Ezúttal elmaradt az izgága mocorgás, harapdálás, Sámuel feszülten figyelt, mi történik.

A gazdi számítógépes képernyőjén egy youtube videó jelent meg. „Nézd már, az ott egy magafajta kutyus.”- vakkantott egyet Sámuel.
De mit csinál az a néni azzal a kutyával, mit tapogat a kutya hasa alján? Ez egy újabb játék? Én benne vagyok! – emelkedett izgatottan mellső két lábára Sámuel.
Eközben a gazdi, láthatóan utánozta a youtube videóban szereplő hölgy mozdulatait, vizsgálgatta ujjait, hogy ő is úgy tartsa hüvelyk és mutatóujját, ahogy mutatják a képernyőn.

Jaj, de jó, közeledik a gazdi, mi is kipróbáljuk ezt az új játékot! – csaholva ugrott le az ágyról Sámuel.

– Jól van gazdi, de először kergetőzzünk, azt én nagyon-nagyon szeretem! Fogjál meg! Fogjál meg! – vakkantott Sámuel, miközben egy szemvillanás alatt kicsúszott gazdája kezei közül.

– Megvagy végre! – mondta gazdája verítékes homlokát törölgetve, miközben négykézlábon kúszva, sikerült Sámuelt ismét az ágyra tennie.
-Nem Sámuel, most nem engedlek el, meg kell keresnem azt a fránya heregolyót, nehogy baj legyen!
Hogyan is mutatták a videóban? – de amint a gazdi az ujjára pillantott, Sámuel egy szempillantás alatt a földön termett és vakkantotta: Fogjál meg! Fogjál meg!

– „Feladom Sámuel, az állatorvos doktor bácsi majd megvizsgál” – mondta a gazdi, miközben kinyitotta a bejárati ajtót.
– Gyere Samu, tegyük meg az esti sétát!

S ezzel elindultak a kertkapu felé.

Csendes este volt, itt-ott érezhető volt már a kéményből áradó csípős füstszag, a szomszéd udvarában élő Max és néhány házzal odébb egy puli ugatással jelezte, hogy mozgás van a közelben, az utcán egy –egy elsuhanó autóból hangos zeneszó hallatszott. Az utcai lámpa fénye megvilágította a szürke járdát, amelyen egy meztelen csiga nagy küzdelem árán próbált elbújni Samu kíváncsiskodó orra elől.

Sámuel, örült, össze-vissza ugrabugrált, mindent megszagolt és ösztönösen jó házőrző módjára mindent megjelölt, jelezve a hívatlan macskáknak, „Hé, fiúk, lányok- ez itt, az én területem!

Gazdája, ezalatt szomorúan üldögélt egy padon.
– „Nagyon sajnálom Samu, talán még időben vagyunk, holnap elmegyünk a doktor bácsihoz, hátha van lehetőség megoldani ezt a dolgot műtét nélkül is” – mondta, miközben kutyája két lábra ágaskodott, hogy gazdája térdén heverő kezét elérje.
Gazdája keze ösztönösen simogatásra nyílt és Sámuel játékos fickándozásba kezdett. A fickándozás közben a gazdi keze a kutya hasa alá tévedt és láss csodát hirtelen két mogyorószerű valamit tapintott meg. „Jaj Samu, csak nincs még valami baj, eddig ezt a két valamit nem éreztem?
Samu egy pillanatra megállt, mi baja van már megint a gazdinak, „nekem tetszik itt kint és ez a játék is nagyszerű! – gondolta.
S ekkor a gazdi váratlanul felkiáltott :
– Te, Samu, megvannak! Ezek az elkóborolt heréid! Megvannak, Samu érted, megvannak! Nem kell újabb műtét! – kiáltotta és örült, örült és simogatta a kutyáját, ahol csak érte.

Sámuel, látván, s érezvén gazdája megkönnyebbülését, jókedvét, újra fickándozásba kezdett.
Boldogan nevettek, ugattak, simogatták, puszilgatták egymást miközben elindultak a házba.

Már késő este volt, amikor a gazdi még egyszer ránézett kutyájára, aki csendesen, a játéktól boldogan feküdt fekhelyén.
– Szeretlek Samesz, golyóval vagy anélkül!- mondta simogatás közben. Samu farkát lóbálva jelezte, -tudom gazdi!.
Gazdája felállt Sámuel fekhelye mellől, mégegyszer ellenőrizte, minden be van-e zárva, a villanyok le vannak-e kapcsolva és boldogan ő is nyugovóra tért.

írta: Csilla Kasza-Tóth

Kasza-Tóth Csilla vagyok, a Tulhatvanon.hu oldal szerkesztője

További cikkek

Kapcsolódó cikkek

A zene és az érzelem,…

Kint van a bokád,…

A név sok mindent elárul,…